
A rendezvényszervezési közbeszerzési modell fejlesztéséről egyeztetett a MaReSz az NKOH-val és az NRÜ-vel
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A rendezvényszakma szempontjait képviselte a MaReSz az állami közbeszerzési egyeztetésen
Budapest, 2026. november 6. – A rendezvényszervezési közbeszerzési feltételrendszerről és annak lehetséges fejlesztési irányairól egyeztetett november 4-én a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) képviselőivel. A szakmai egyeztetésen a szövetséget Tatár György, a HotelPremio vezetője, a MaReSz alelnöke is képviselte, aki a delegáció egyik vezetőjeként vett részt a rendezvényszakma érdekeinek és javaslatainak bemutatásában.
A MaReSz célja egy átlátható, a piaci sajátosságokra építő és hosszú távon is kiszámítható beszerzési rendszer kialakítása. Az egyeztetés alapján a szövetség nyitottságot érzékelt arra, hogy a jogszabályi kereteken belül a piaci szereplők számára is jól értelmezhető feltételrendszer szülessen, amely tükrözi a rendezvényszervezés összetettségét. A MaReSz bízik abban, hogy olyan beszerzési gyakorlat alakulhat ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a valódi versenyt, a gazdaságos közpénzfelhasználást és a magas színvonalú rendezvények megvalósítását.
Az egyeztetésen részt vett dr. Bajorfi Ákos, az NKOH elnöke, Marik Péter, az NRÜ vezérigazgatója, a két szervezet vezető jogászai és munkatársai, valamint a Transparency International képviselői is. A MaReSz nyolcfős szakmai delegációját Schrancz Andrea, a MaReSz Rendezvényügynökség tagozatának vezetője és Tatár György, a HotelPremio vezetője, a MaReSz alelnöke irányították. A szakértői csoport Ganczer Gábor, a MaReSz elnökének felhatalmazásával, a rendezvényszervezői piac meghatározó szereplőinek tapasztalataira és észrevételeire épülő javaslatcsomagot mutatott be.
A konzultáció egy több hónapja zajló, megerősített érdekképviseleti munka fontos állomása volt. A MaReSz az elmúlt időszakban átfogó ágazati helyzetértékeléssel, kormányzati javaslatcsomag kidolgozásával, a tagvállalatok tapasztalatainak összegyűjtésével és folyamatos szakmai egyeztetésekkel dolgozott azon, hogy a hazai rendezvénypiac szempontjai megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban.
A MaReSz képviselői konstruktív és érdemi szakmai párbeszédet tapasztaltak a november 4-i egyeztetésen. A kiírói oldal részéről érdeklődés mutatkozott a rendezvényügynökségi piac sajátosságai, működési modellje és munkamódszerei iránt.
Szakmai felvezetőjében Schrancz Andrea hangsúlyozta, hogy a rendezvényszektor számára kiemelt jelentőségű az állami megrendelések újbóli megnyílása, mind azok volumene, mind presztízse miatt. Rámutatott, hogy a jelenlegi közbeszerzési konstrukció több ponton eltér a rendezvénypiac megszokott szakmai működésétől.
Különösen problémásnak tartják, hogy a keretmegállapodás tíz nyertesére folyamatos ajánlattételi kötelezettség hárul, miközben egy-egy megbízás elnyerésére csak egyiküknek van lehetősége. Ez a modell jelentős kapacitás- és finanszírozási terhet róhat a cégekre. További nehézséget jelent a hosszú időszakra rögzített árak és az árindexálás bizonytalansága, a pontos műszaki tartalom hiánya, valamint a feladatokhoz kapcsolódó reputációs és kommunikációs kockázatok kezelése.
A MaReSz képviselői kiemelték, hogy a rendezvényügynökségek hozzáadott értéke a különböző szolgáltatók munkájának összehangolásában, a folyamat koordinálásában és a teljes produkcióért vállalt felelősségben rejlik. A szövetség ezért nem csupán a konkrét kiírás egyes feltételeinek módosítását szorgalmazza, hanem egy hosszú távon fenntartható, átlátható és mindkét fél számára kiszámítható beszerzési rendszer közös kialakítását kezdeményezi. Ennek érdekében átfogó szakmai egyeztetést javasol a megrendelői és az ügynökségi oldal részvételével.
„A jelenlegi kiírás a karmestert keresi, de a hangszereket áraztatja be. A rendezvényügynökségek feladata nem csupán az egyes szolgáltatások beszerzése, hanem a teljes produkció megtervezése és összehangolása. Ahogyan egy szimfonikus zenekarban a karmester fogja össze a zenészek munkáját, úgy az ügynökség is a különböző szolgáltatók tevékenységét hangolja össze, és gondoskodik arról, hogy a végeredmény egységes produkció legyen. Mi ezért a komplex produkcióért vállalunk felelősséget, nem csupán az egyes szolgáltatásokért. A célunk közös: hogy az állam ne csupán az egyik legnagyobb, hanem példaértékű rendezvénymegrendelő legyen Magyarországon” – fogalmazott Schrancz Andrea, a MaReSz Rendezvényügynökség tagozatának vezetője.
Több mint 300 szakmai észrevétel került napirendre
A MaReSz Rendezvényügynökség tagozatának Közbeszerzési Munkacsoportja az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben az EKR002180942026 azonosítószám alatt előzetes piaci konzultációra bocsátott közbeszerzési dokumentáció részletes vizsgálata során összegyűjtötte a tagvállalatok észrevételeit. Ezeket az EKR felületén is benyújtották, majd egységes szakmai munkaanyagban foglalták össze.
A javaslatcsomag többek között a beszerzés rendezvénytípusok szerinti részekre bontására, az alkalmassági és referenciakövetelmények arányosságára, az árazási és ár-felülvizsgálati feltételekre, az ajánlattételi és teljesítési követelményekre, valamint a minőségi szempontok megfelelő súlyú értékelésére vonatkozó javaslatokat tartalmazott.
A szövetség fontosnak tartja, hogy a feltételek a kisebb és közepes méretű, valamint a specializált rendezvényügynökségek számára is reális részvételi lehetőséget biztosítsanak, és egyértelműen meghatározzák a felelősségi köröket.
A mostani közbeszerzési eljárás a 2027-ben megvalósuló öt, előre meghatározott esemény rendezvényszervezési feladataira vonatkozik. Az ajánlatkérő tíz, integrátori szerepet betöltő rendezvényügynökséggel kíván keretmegállapodást kötni, emellett további dinamikus közbeszerzési eljárások indítását is tervezi, amelyek lehetőséget teremthetnek további piaci szereplők bekapcsolódására.
A konzultáció során a résztvevők 18 témakörbe rendezve tekintették át az EKR felületén beérkezett több mint 300 kérdést és észrevételt. Az ajánlatkérő minden témakörben ismertette álláspontját, és ígéretet tett arra, hogy valamennyi kérdést megválaszolja az EKR felületén keresztül. A jelenlévőknek lehetőségük nyílt a különböző szakmai nézőpontok megismerésére és megosztására.
A cél egy hosszú távon kiszámítható közbeszerzési rendszer
A megbeszélés rámutatott arra, hogy a rendezvényszervezés a közbeszerzések egyik különösen összetett területe. Az egyes szolgáltatások és ajánlatok összehasonlíthatósága nem minden esetben egyértelmű, a kreatív és szubjektív elemek objektív, jogi szempontból is jól értelmezhető követelményekké alakítása pedig komoly kihívást jelent.
A MaReSz álláspontja szerint ezért különösen fontos, hogy a közbeszerzési feltételek kialakításakor a rendezvényszervezés szakmai sajátosságai és az ügynökségek integrátori szerepe is megfelelő hangsúlyt kapjon.
Tatár György, a HotelPremio vezetője és a MaReSz alelnöke a szövetség képviseletében vett részt az egyeztetésen, amely fontos lehetőséget biztosított arra, hogy a rendezvénypiac gyakorlati tapasztalatai és szakmai szempontjai közvetlenül eljussanak a közbeszerzési rendszer kialakításában érintett döntéshozókhoz.
A MaReSz üdvözli a kiírói oldal nyitottságát, és kész arra, hogy folytassa az egyeztetéseket egy hosszú távon működőképes, a megrendelői és a piaci oldal számára egyaránt kiszámítható közbeszerzési modell kialakításáról.
