
Füredi találkozások – negyedik művésztelepét zárta a Kultúrvágány a Hotel Annuskában
Sikeresen zárult immár a negyedik Kultúrvágány alkotói hét Balatonfüreden. A Romvári Márton és Nagy Gyöngyi által szervezett kortárs művésztelep második éve kerül megrendezése a HotelPremio Group támogatásával a cégcsoport egyik hotelében, a balatonfüredi Boutique Hotel Annuskában.
A meghívott festőművészek és szobrászok egy közös műteremben, a varázslatos kilátással rendelkező Vitorlás Étterem tetőteraszán elhelyezkedő Vitorlázeum műemléképületben dolgoztak együtt egy héten át. A közös munka nemcsak inspirációt, feltöltődést, hanem sok szakmai diskurzust és új kapcsolódást is hozott magával: vannak, akik évek óta most először dolgoztak így közösségben újra és mindenki nagyon élvezte a közös alkotói folyamatot.
Az őszi művésztelep résztvevői voltak:
A Kultúrvágány művésztelep záró eseménye, a Füredi Találkozások a város támogatásával jött létre. A Huray-Villában megrendezett kiállításon a Kultúrvágány alkotóinak művei láthatók 2026. március 8-ig.
A kiállítást Kocsis Katica művészettörténész nyitotta meg a következő gondolatokkal:
„Minden mű egy másik nézőpontból tekint rá arra, amit valóságnak hiszünk. Ha pedig elég figyelmesek vagyunk, felismerjük bennük és általuk, hogy a világ nem egyetlen nézőpontból látható, hanem végtelen számú rezdülésben. A világ többé nem szilárd tér, hanem folyamat – érzékelés, reflexió és újrateremtés. A Kultúrvágány mostani etapjának résztvevői is pontosan ezt bizonyítják. Műveikben a valóság különböző léptékei találkoznak: a mikro és a makro világok egymásba csúsznak, a közelnézet és a távlat állandó mozgásban van.”
A Kultúrvágány megálmodója és főszervezője, és egyben kurátora Romvári Márton festőművész. Az őszi Kultúrvágány megszervezésben nagy segítséget nyújtott a Vitorlázeum rendezvényhelyszín és a Balatonfüred Turisztikai Egyesület is, amiért ezúton is hálásak vagyunk. A Kultúrvágány következő állomása 2026 áprilisában lesz.
